VI. fejezet

A Természet Jóslata

Amit Kaede mondott, mindenki furcsának tartotta, kivéve Kagomét. Neki semmi meglepettség, semmi félelem és egyéb érzelem nem ült ki az arcára. Fél óra gyaloglás után megérkeztek egy romos épülethez.
–Ez itt a Jóslatok Könyvtára. Gyertek, menjünk beljebb!
Inuyashát aggasztotta barátnője viselkedése, ezért kicsit lelassult, megfogta a lány kezét, és ezt kérdezte tőle:
-Mi van veled Kagome? Olyan furcsa vagy. Először az a “megérzősdi”, most meg olyan vagy mint egy gép. Semmi érzelem nincs az arcodon, mi van veled?
–Velem nincsen semmi különös, olyan vagyok, mint amilyen lenni szoktam. Kérlek, ne nevezz gépnek, csak mert elgondolkoztam a dolgokon. Ennyi az egész. És ha jól tudom, akkor egy gépnek nincsenek érzései, én viszont szeretlek téged. De tudom, érzem, hogy valami nagyon-nagy készülődik. Kérlek, próbálj megérteni!
–Próbállak, de félek, hogy elveszítelek. Különben én is érzek valamit.
A beszélgetést az anyó szakította félbe.
-Itt vagyunk, kérlek, figyeljetek rám!
Ezzel az egyik legnagyobb polcból kihúzott egy eléggé megviseltnek látszó tekercset.
–Ez a Természet Jóslata?-tette fel Sango a mindenki fejében járó kérdést.
–Igen. Figyeljetek, felolvasom!

“E jóslat a Természet Jóslata, amely miatt a világ sorsa dől el.
E jóslat egy nagyhatalmú mikóról szól, ki a jövőből érkezett.
Ő fogja majd uralni a természet, és az örök egyensúly erejét.
Ő lesz a Természet Istennője.
Az istennőknek miután megöregedtek, és erejük fogytán van, tovább kell adniuk azt a kiválasztottaknak, hogy a világ továbbra is fennmaradjon.
A jövőből érkezett mikónak viszont nem kell továbbadnia, mert a birtokában van a Négy Lélek Szent Égköve, ami miatt nem öregszik meg.
Ám kedvese, egy kutyafülű félszellem, fogja a világ vesztét okozni, mivel összetöri a miko szívét, hacsak nem eszmél fel időben, és meg nem akadályozza a világ végét, és szerelme halálát.”

A jóslat felolvasása után néma, kínos csend telepedett a poros szobára. A csendet Kagome törte meg:
-Ezek szerint én lennék a Természet Istennője?
–Én pedig a kedvese?-kérdezte Inuyasha.
–Igen. De még nem kaptad meg az erődet, habár… Gondolkozz, Kagome! Nem volt semmi előjele? Nem viselkedtél furcsán mostanában?
–Én nem vettem észre semmi jelét.
–Mi viszont igen! Emlékezz, Kagome! Miután elmeséltük a találkozásunkat vele, te azt mondtad, hogy:
“Ő nem gonosz… szegény Zakuro… őt nem bánthatjuk… ő nem gonosz… már nincs sok ideje hátra…”-Ezt mondtad.-szólt Miroku.
–Igen de az csak egy megérzés volt!
–Hát épp ez az! Kagome… te leszel hamarosan az új Természet Istennője.
–Az nem lehet, én nem vagyok se felkészült, se alkalmas erre az óriási feladatra!-kiabált önmagából kikelve a lány.
–Ezt el kell fogadnod, Kagome! Nem tehetsz mást! Ez a sorsod!
–De ha én nem ilyen sorsot akarok?
–Akkor a világ odalesz!-veszekedett a fiatal és az öreg miko.
–Értem.
Elindultak vissza, a kunyhó felé. Kagomét egész úton a sírhatnék kerülgette, amíg meg nem érzett valamit.
–Sesshomaru közeledik!
Mindenki meglepetésére, ezt Inuyasha is megerősítette, pár másodperccel később.
-Igazad van. De honnan tudtad?
–Inuyasha, szerintem az új képessége lehet a ludas.-szólalt meg Sango.
És valóban… Sesshomaru egyik pillanatról a másikra ott termett előttük…