XVI. fejezet

Az akaratos

-Hol vagyok?-szólalt meg a sebesült két órával az érkezése után.
–Felébredtél? Annyira örülök, hogy nem esett bajod!-mondta Inuyasha, de felemelte a hangját.-Hogy képzelted hogy megint magamra hagytál? Halljam!
–Kérlek, ne kiabálj! Fáj a fejem.
–Nem érdekel! Miért csinálod ezt?! Válaszolj!!! Azonnal!
–Inuyasha…
-Nem érdekelnek a kitalált meséid! Hallani akarok mindent töviről-hegyire!
–Inuyasha! Mi történt? Miért kiabálsz?-jöttek be a hangokra Sango és Miroku. A hanyou folytatta, mintha ott se lennének. Kagome már sírt.
–Kérlek, ne csináld ezt, Inuyasha!
-Mit ne csináljak? Hallani akarom hogy mi történt!-ezzel megragadta a lány csuklóját, mire az dühös lett.
–Jól van! És te ki vagy ahhoz, hogy engem szorongass?!-egy erős széllökést küldött felé, mire az kirepítette a házból, ugyanúgy, mint nemrég Mirokut is. A lány kiment utána és megint csinált egy mozdulatot a levegőben, amivel Inuyashát felemelte a földről a levegőbe.–Hogy képzeled?! Szerinted nekem könnyű?! Egy világ sorsa van a kezemben és szerinted nekem könnyű?! Mindent el akartam mondani neked, de te nekem estél!-ezalatt Inuyasha mérhetetlenül szomorú volt, ugyan úgy, mint Kagome, aki mindvégig csak sírt. Végül a lány elengedte a fiút, odament hozzá és ezt súgta a fülébe:
-Egyedül létre van szükségem. Kérlek, bocsáss meg nekem!-puszit adott az arcára és elteleportált.
–Várj!-kiabált utána Inuyasha, de ezt Kagome már nem hallotta.
A lány Kouga barlangjába teleportálta magát, ott is Kouga fekhelyére. Pontosan maga sem tudta, hogy miért pont oda húzta a szíve. A farkasok körbevették és rámordultak, de Kouga két barátja, Ginta és Hakkaku megállította őket.
-Állj! Ő Kagome!-kiabálták, de a lány már védőpajzsot is vont maga köré és harcra készen állt. Mikor látta, hogy abbamarad a támadás, leengedte a pajzsát és megköszönte nekik.
–Köszönöm nektek! Kouga itt van?
–Nincs, elment vadászni, csak este ér vissza.
–Értem. Nos, ha nem bánjátok, én megvárnám itt.-ezzel leült az egyik sziklára.
–Nem, nyugodtan várd meg itt. De… Kagome, megkérdezhetném, honnan van ekkora erőd?
–Jaj, fiúk, ez egy nagyon hosszú történet. Egyébként Kouga nem mesélte el nektek?
–Ő tudott róla? És nem mondta el nekünk?
–Ezek szerint nem.-elmondta nekik töviről-hegyire a történetet.
–Húúú… ekkora erőd lenne? Kezdek félni tőled!-mondta Ginta.
–Ugyan már! Nem akarok közületek senkit sem bántani! Akkor lenne okotok félni tőlem, ha az ellenségeim lennétek, de mivel nem vagytok azok, ezért semmi okotok rá!
–Mi ez itt? Kupaktanács?-hallattszott Kouga hangja a barlang bejárata felől, mikor már kint sötét volt.

-Szia, Kouga!-állt fel Kagome eddigi ülőhelyéről.
–Egyetlenem! Ilyen hamar ott hagyott az a kutyafülű?-letérdelt és kezet csókolt neki.
–Ti együtt vagytok Inuyashával, Kagome?-kérdezték a “barátok”.
–Igen.
–Egy újabb sztori, amiről Kouga elfelejtett nekünk szólni!-mondták sértődötten.
–Menjetek ki, beszélni szeretnék Kagoméval.-szólt Kouga, mire kimentek a többiek.-Szeretném hallani, mi történt!
–Rendben. Az egész ott kezdődött, hogy a Természet Istennője lettem…-elmesélte neki az egész történetet.
–Értem.-felelte Kouga.
–Megkérhetnélek téged valamire?
–Halljam! Tőlem bármit kérhetsz, kedvesem!
–Szeretnék itt maradni, amíg át nem gondolom ezt az egész ügyet, és amíg Inuyasha is lenyugszik. Ugye maradhatok?
–Ahogy azt már mondtam, neked mindent, drágám. De mi lesz, ha a kutyafülű kiszagolja a hollétedet? Sebaj, én majd elbánok vele!-ökölbe szorította kezét.
–Nem tudja kiszagolni! Ha teleportálok, akkor nem tudja kiszagolni. Különben is, álmában sem gondolná, hogy pont ide jönnék. Először az erdőben keresne, aztán otthon, de…
Ebben a pillanatban megjelent egy fehér árnyék, melyben egy arc formálódott ki. Megszólalt:
-Úrnőm! Kérlek, tisztelj meg jelenléteddel minket odafenn!
-Nem megyek! Így is elég problémát okoztatok nekem már! Először ott volt a beavatás, a küldetés, a csata, amibe majdnem belehaltam! Még jó, hogy időben le tudtam teleportálni, és hogy Inuyasha rám talált! Ha ez mind nem történt volna meg, akkor már keresnétek magatoknak az új vezéreteket! Most menj! Még átgondolom, hogy fel megyek-e, vagy sem!-ezzel eltűnt a fehér árnyék.
Kouga csak ott állt, mintha gyökeret eresztett volna a lába. Csak akkor eszmélt fel ő is a történtekből, mikor halk sírást hallott. Odament a gondterhelt istennőhöz.
–Ne sírj, kérlek!
–Köszönöm, hogy mellettem vagy, de most jobb lesz, ha visszamegyek Inuyashához. Ez az ügy nem rád tartozik. Különben is, bocsáss meg, de a szívem visszahúz. Megbeszélem vele ezt az egész ügyet. Majd még találkozunk!-ezzel elsétált.
A lány maga sem tudta, hová megy. Csak engedelmeskedett lábainak, amik, úgy érezte, nagyon is jól tudják az útirányt. Mikor érezte, lábai megállnak, felnézett, és azt a helyet látta maga előtt, ahol először találkoztak szerelmével. A hanyou a fán ült, de mihelyt észrevette az istennőt, leugrott. Egy percig némán néztek egymás szemébe. Szavak nélkül is jól tudták, mi következik.
–Én…-kezdték egyszerre.
–Mond csak!-szólt Inuyasha.
–Én szeretnék bocsánatot kérni. El kellett volna mondanom, mi történt.
–Nekem meg nem kellett volna úgy neked esnem. Bocsánat.
–Ugyan már, egész nap itt fogunk állni?-mondta megint egy perces szünet után Kagome nevetve, ám még mindig könnyeivel küszködve.
–Eszem ágában sincs!-válaszolt Inuyasha, de már mindketten futottak egymás karjaiba. Ajkuk hevesen összeért egy végtelen pillanatig. Közben szorosan ölelték egymást, úgy mintha most búcsúznának.