XVIII. fejezet

A szerelem vak

-Nos, az állás a következő: Naraku az összes rossz földi istent már az oldalára állította. Mivel Hiro meghalt, semmi sem tartja vissza, hogy megtámadjon minket. Mi még nem állunk készen egy háborúra. Van valami ötletetek? Várom a javaslatokat!
–Miért nem rohanjuk le őket mi? Sokkal egyszerűbb lenne!-kérdezte Inuyasha.
–Csatlakozom!-szólt Ady.
–Ez őrültség! Gondolkodjatok!-mondta Bal.
–Elég legyen! Fejezzétek be! Olyan megoldást kell kieszelnünk, ami okosságra utal, ám a harc sem marad ki belőle! Ady, tudom, hogy te a bátorság istene vagy, de próbálj meg ésszerűen gondolkodni! Te is Inuyasha! Bal, te pedig, mivel a bölcsesség istene vagy, a te tervedben is legyen egy kis vakmerőség!
–Sokat kérsz tőlünk, úrnőm!-szólt Gery.
–Tudom.-ismerte be a miko, mire gondterhelten ő is leült.-De gondoljatok csak bele… nekem sem könnyű… sőt, nekem a legnehezebb. Idefennt irányítsak hat istent, odalenn pedig legyek kiváló társ, harcos és szerető. Jaj…
-Ugyan már Kagome! Miket hadoválsz te itt össze? Még hogy neked a legnehezebb! Senki sem várja el tőled, hogy mindenben te legyél a legjobb! Néha te is követhetsz el hibákat!-mondta a hanyou.
–Tudom, de ez most nem azaz idő, amikor hibázhatok.
–Fejezzétek be! Különben meg Inuyashának igaza van, Kagome!-így Sango.
–Igen, nem kell mindenből a tökéletest nyújtanod!-csatlakozott Miroku.
–Azt hiszem, csak védekezésre van esélyünk.-mondta Kay.
–Én is így látom. A parancsnokokat negyed óra múlva ugyan itt várom! Euklipidész! Szólj nekik!-szólt Kagome.
–Máris, úrnőm!-mondta az érintett, aki a hívásra azonnal ott termett.
–Azt hiszem, kiötlöttem valamit! Hallgassátok!-elmondta az ötletét mindenkinek.
–Ez remek ötlet, úrnőm! A döntésünk, hogy te legyél új vezérünk, nagyon is jónak bizonyult!-így Lara.
–Köszönöm! Mindenki megjegyezte a teendőjét?
–Igen!-kiabálták egyszerre.
-Távozhattok! A parancsnokok bejöhetnek, Inuyasha, te maradj, kérlek!
–Rendben!-válaszolták.
A parancsnokok sorra megérkeztek.
–Üdvözlök mindenkit! Mi még nem találkoztunk, én Higurashi Kagome vagyok, a Természet Istennője és a Jó Istenek vezetője, ő pedig Inuyasha, Inutashio fia! Üljetek le! Elmondom a tervet!-ez is történt.
–Ez zseniális! Szabad kérdeznem, ez kinek az ötlete volt?-szólt az egyik harmadlagos vezető.
–Az én ötletem volt!-felelte.-Mindenki megértette a dolgát? Ha igen, távozhattok!
A harmadlagos vezetők elmentek. Kagome gondterhelten támaszkodott neki az egyik fehér falnak. Még egy bolond is észrevette volna, hogy nincs a legjobb passzban. Ezt a hanyou is se perc alatt érzékelte. Odament hozzá, megölelte, megcsókolta. Utána így szólt:
-Szerinted mi lesz ennek a vége?
–Igazán nem tudom.-dőlt a fiú mellkasára a lány.
–Én még soha életemben nem aggódtam ennyit egy csata miatt. Mindig csak letámadtam az ellenséget, és majdnem mindig bejött ez a taktika. De itt most nem lehet hibázni.
–Egyetértek. Te mindig is olyan fafejű voltál, és most is az vagy.-nevette el magát Kagome.
–Te csak ne kritizálj! Te meg mindig ezerszer átgondolod a dolgokat!
–Látod, ezért szeretjük egymást. Az ellentétek vonzzák egymást.-újra megcsókolta.-Gyere!-mondta, mikor már jobb kedvre derült, de a gondolat, hogy hibázhat, még mindig ott motoszkált a fejében.
Egy fehér szobába vezette, amiben egy asztal, egy szék és egy ágy volt.
–Jézusom! Itt minden fehér?!-tudakolta a hanyou.
–Már nem sokáig.-meglendítette kezét, mire a falakat növények hálózták be virágokkal.
Minden, ami fehér volt most valamilyen más színűre változott.
–Azt hiszem, ideje lenne hozzászoknom az új képességeidhez.-mondta Inuyasha.
–Hát igen.-megint érezte, felülkerekedik benne a rossz érzés.-Későre jár. Szerintem feküdjünk le.-ezzel már indult is az ágy felé.
–Rendben!-mondta nevetve Inuyasha, és ő futva közeledett a fekvőhelyhez.
Hirtelen leterítette a lányt, de az nem mutatott semmi érdeklődést iránta, és a dolog iránt. Olvasott a lány fejében.
–Ha nem, akkor nem.-szólt szomorúan.
Kagome is észrevette kedvese hangulatát. Így szólt:
-Bocsáss meg! Nincsen veled semmi bajom. Én is akarom.-hátulról átölelte Inuyasha nyakát.
Inuyasha vággyal teli arccal hátrafordult és a lány szemébe nézett. Tudta, mire gondol. Lassan kezeit derekára tette, lefektette. Egy újabb szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt. Egy újabb felejthetetlen éjszakát. Csak ők ketten. Senki más. Kettesben.
Közben egy másik hálószobában:
-Nem hiszem el, hogy egy szobába raktak minket!-dühöngött Sango.
–Nekem nagyon jó!-felelte Miroku.
–Még csak ne is gondolj ARRA! Legalább két ágyas szoba lenne, de nem!
–Sango, kérlek, ülj le!-mondta Miroku.
A lány befejezte a dühöngést, csatlakozott a szerzeteshez.
–Mi a baj, Miroku?
–Te mit gondolsz erről az egészről?
–Bevallom, én még soha életemben nem féltem ennyire egy csatától, de ha minden a terv szerint alakul, akkor győzedelmeskedhetünk Narakuék felett. Talán te nem így gondolod?
–A félelmedet nagyon jól palástolod, el kell ismerni. Különben én is így gondolom.-szólt a szerzetes.-Mi most együtt vagyunk?
–Mi?-a szellemirtót ez a kérdés villámcsapásként érte.
Mindig is ettől félt, hogy Miroku egyszer megkérdezi erről a dologról. Soha sem tudta, mit kell ilyenkor mondani.
–Hát…
-Ugye, te is arra gondolsz, amire én?-kérdezte.
A szellemirtó is végre belátta, ettől az érzéstől sosem szabadulhat, hiszen szerelmes.
–Igen…-válaszolta, odahajolt Mirokuhoz és megcsókolta.
Soha életében nem hitte volna, hogy ilyet tesz majd a perverz szerzetessel, aki a szíve mélyén nagyon jó ember, és a szerelméért még a szoknyavadászattal is felhagyna. Ők is belekezdtek abba, amibe nemrég Inuyasháék. Ők is együtt töltötték az éjszakát.