XXI. fejezet

A végső összecsapás

Az idő egyre fogytán. Nem tudni mi lesz a háború vége. A hónapok csak teltek, az utolsó kaland óta már kettő. A kismamák hasa már nem nőhetett tovább. Az utolsó hónapban voltak, bármikor megjöhetett a baba. Az emberek minden nap, minden percében készen álltak a támadásra. Kagome megtiltotta nekik, hogy lazsáljanak, mondván, hogy még azon a pár másodpercen az életük is függhet. Inuyasháék is egyre többet edzettek. Egyik nap, mikor pont végeztek az edzéssel, megszólalt a vészharang.
-Itt az idő!-szólt Sango.
-Hát ez is eljött…-sóhajtott Miroku.
-Én készen állok!-mondta Inuyasha.
Öt perc múlva a tárgyalóteremben:
-Figyeljetek! Nem hibázhatunk! Ez az utolsó esélyünk a világbéke fenntartására! Senkinek se lankadjon a figyelme! Mindenki cselekedjen a terv és a megbeszéltek szerint! Sangoé, Mirokué, Inuyashaé és az enyém az északi szárny! Lara, Ry: tiétek a keleti szárny! Bal, Gery: tiétek a nyugati szárny! Ady, Kay: tiétek a déli szárny! Foglaljátok el a helyeteket, és mindenki készüljön fel a legrosszabbra!
Naraku csapatai mint a tenger, úgy özönlöttek az erőd felé. Mint egy sötét árny, amitől nem szabadulhat az ember. Narakuék számbéli többséggel rendelkeztek, de a jóknak volt egy igen csak hatásos előnye: Kagome, aki a jövőből érkezett, mutatott nekik egy-két fegyvert, amit még abban az időben fel sem találtak. Naraku nagyon magabiztosnak érezte magát. A csata elkezdődött. A hadserege tagjait a déli, keleti, illetve a nyugati szárnyra koncentrálta. Saját maga egyedül elindult az északi szárny felé, ahol Inuyasháék már várták. Ők is egyedül voltak.
-Örülök, hogy saját kezűleg végezhetek veletek!
-Abban ne is reménykedj!-szólt Miroku.
-Minden elismerésem, hogy sikerült megszereznetek a kisöcséd hátából a szilánkokat.-Sangora nézett.-És gratulálok ahhoz is, hogy nem egyszer le is győztetek!
-Amit mellesleg most is meg fogunk tenni, azzal a különbséggel, hogy most örökre a pokol fenekére küldünk téged, te alávaló!-mondta Miroku, és már támadt is.-Pusztulj, szellem!-kiabálta, és varázsigék hadát zúdította rá.
-Ugyan, kérlek! Azt hiszed, ezek hatni fognak ellenem?-egy kézmozdulattal leverte magáról a cetliket.
-Ha azok nem hatnak, hát ez fog! Indulj, szél!-elindította a szélörvényét.
Naraku ezt is könnyedén elhárította. Most ő támadt, amit Miroku nem tudott kivédeni, ezért a földre került véres testtel. Sango azonnal odafutott hozzá.
-Miroku!!! Szólalj meg!-kérlelte, és könnyek öntötték el szemét.-Te alávaló! Most meglakolsz!-megtámadta a Csonttörővel.
-Ti tényleg ennyire lebecsültök engem? Szánalmas! Ez már felér egy személyes sértéssel!-kitért a fegyver útjából, és Sangora is ugyanolyan csapást mért.
-Ne!!! Sango!-kiabálta Kagome, mire a levegőben megfogta testét, megvédve őt a leesés veszélyétől. Letette az ájult nőt kedvese mellé a földre.
-Te minden hájjal megkent! Nem látod, hogy terhes! Hogy lehetsz ilyen gonosz?-kérdezte Inuyasha.
-Egyszerű! Engem nem érdekel, hány élet vész oda, csak az a lényeg, hogy elérjem, amit akarok! A célokra visszatérve: most ti jöttök!
-Arról ne is álmodj!-kiabálta a hanyou, és már támadásba is lendült.
Eközben a keleti szárnynál:
-Lara! Indítsátok a tüzes nyilakat!
-Figyelem, emberek! És tűz! Ry! Mögötted!-egy szellem volt az isten mögött, de ő túl későn vette észre, ezért Lara elintézte.
-Az adósod vagyok!-mondta Ry.
A nyugati szárnynál:
-Bal! Áttörnek a védelmünkön!
-Ha rajtam múlik Gery, akkor nem!
-Igazad van! Támadás! Szorítsátok ki őket!
A déli szárnynál:
-Ady, minden rendben?
-Igen…-állt fel a földről az érintett, ekkor viszont a kezén egy nagy tátongó sebet vett észre.
-Nem! Jobb lesz, ha lepihensz!
-Azt nem lehet, Kay! Harcolok!-ezzel újra felállt.
Mindenki fejében ott volt az a „Nem adom fel!” szócska. Mindenki reménykedett, mert valahol tudták, hogy akár ők is veszíthetnek. Mindenki harcolt egymásért, az életükért, és a világért.
Vissza az eredeti helyszínhez!
-Mikor akarsz már meghalni?!-kérdezte Inuyasha Narakutól.
-Én? Soha! Fogd már fel, hogy engem senki sem tud legyőzni!
A kardcsapások csak úgy záporoztak Narakura, ám Inuyasha is szembetalálta magát ellensége támadásaival. Kagome könnyeivel küszködve nézte a csatát. Inuyasha már szerzett magára jó pár sebet, de elrettenthetetlenül harcolt tovább, mintha valami gépezet lenne, amely elpusztíthatatlan. Efféle gondolatok cikáztak a fejében:
”Nem adhatom fel! Nem győzhet le ez az alak! Meg kell tennem Sangoért, Mirokuért, és a családomért, Kagoméért, és a gyermekünkért! Mindenkiért!”
Ekkor egy váratlanul nagy ütéssel Naraku a földre terítette Inuyashát. Már csak Kagome volt talpon. A félszellem megpróbált felállni, de nem sikerült neki. Egy óriási sebet szerzett, ami kiterjedt majdnem az egész testére.
-INUYASHA!!!-kiáltotta Kagome, és a képessége segítségével egy szempillantás se kellett ahhoz, hogy ott legyen kedvese mellett.-Mondj valamit! Kérlek!-megtapintotta a nyakát, és megkönnyebbülten tapasztalta, hogy csak elveszítette az eszméletét.
-Ilyen rövid volt? Remélem, te nem fogsz ekkora csalódást okozni, papnő! Vagy inkább mondjam azt, hogy Természet Istennője?
Kagoméban tombolt a düh és az az érzés, amikor az ember nem tudja mit akar.
-A szemedben látom, hogy legszívesebben azonnal nekem esnél. De nem teszed. Nem tudod, mit tegyél. Én majd segítek meghozni a döntésedet!-egy nagy erejű energiagömböt küldött a miko és Inuyasha felé. Kagome megdöbbenten tapasztalta, ha védőburkot von maguk köré, akkor Sangot és Mirokut fogja érni a csapás. Hirtelen megragadta a két alélt testet a levegőben, maguk mellé húzta őket, és pajzsot húzott fel, mielőtt még elérhette volna őket az energiagömb.
”Ez közel volt! Vészesen közel! Mit tegyek?”
-Ez szép volt!
-Most megtisztelve kellene éreznem magam, mert egy ilyen szemét dög megdícsért?!
-Ezért halállal lakolsz! Mindegyikőtöket megöllek!
-Gyere, ha mersz!

-Attól nem kell félned!-újra megindult.
Kagome hirtelen elteleportálta őket, csak arra nem számított, hogy a teleportálásba Naraku is beleér. A támadás most már a kútnál teljesedett be. Kagome későn húzta fel a pajzsot, és szerzett egy sebet a bal karjára, mivel a támadás szele elérte azt. Felsikoltott. Ám abban a pillanatban beforradt a sebe.
-Látom, gyorsan regenerálódsz! Pont mint én!
-Ne merj engem magadhoz hasonlítani!
-Pedig akár hiszed, akár nem, nagyon sok mindenben hasonlítunk!
-Én hozzád?! Te megőrültél!
-Lehet. De gondolj csak bele: mindketten istenek vagyunk, óriási hatalmunk és céljaink vannak!
-A hatalom nem minden!
-De! A hatalom minden! Aki gyenge, az elesik, aki bírja a megpróbáltatásokat, az talpon marad. És túléli. Sőt! Van aki még ennél is magasabbra tud emelkedni! Pont mint te és én! Egy korccsal soha nem lehetsz boldog! Ahogy látom, a gyereked is félvér lesz, de hatalmas! Készülj a halálra, istennő!-újabb csapást indított.

”Nincs mit tenni! Harcolnom kell!”