XXII. fejezet

A tragikus vég

Elkezdett esni az eső. Mintha az ég egy közeledő katasztrófát siratna. Talán így is van…
-Látom, megjött a kedved!-szólt gonoszan Naraku.
-Igen! És van egy kis meglepetésem a számodra! Örülni fogsz neki…-az átváltozása megkezdődött. Fekete, feszülős, hosszú ruha volt rajta.-Úgy gondoltam, így foglak legyőzni! Gonosz a kevésbé gonosz ellen.

-Ezzel se fogsz sokat elérni!
A nemek harca elkezdődött. Olyan volt ez, mint egy választás. Csak azzal a különbséggel, hogy itt nem az a tét, hogy ki irányít egy várost, hanem hogy ki irányítja majd a világot és a mindenséget. Mi fog uralkodni a földkerekségen? A jó vagy a rossz? Itt senki sem választhat. Csak a csata maradt.
Mindketten kegyetlenül és fáradhatatlanul ostromolták egymást. Hol egy csáp, hol egy fekete csapás tűnt ki az esőcseppek közül.
-Fekete árny!-kiabálta Kagome, mire az egész erdőre sötétség borult.
Naraku ettől nem látott semmit. A nagy csapás váratlanul érte, és megsebezte a hátát.
”Ebben a ködben ő van előnyben! De nem sokáig!”
 A ködöt eloszlatta, ő is egy váratlan támadást mérve az istennőre.
-Nem menekülsz! Soha többé nem fogsz elszökni előlem, Naraku!
Kezeiben egy fekete lándzsát formált. A lándzsa körül a halál szele siklott. A szag, ami betöltötte a levegőt, a pokol szaga volt.
-Ugye, te is érzed, Naraku! Ez a halál szele és a pokol szaga! Dögölj meg! Végzet Lándzsája!
Egy pillanat alatt Naraku előtt termett, és a lándzsát átdöfte a testén. A gonosz vért okádott.
Inuyasha már ébren volt, de éppen csak a fejét tudta mozdítani, így látta, hogy Kagome végez Narakuval.
-Ha én meghalok, te is velem jössz!
Egy tőrt döfött Kagome hasába. Végtelen pillanatok teltek el. Babasírás hallatszott, ami azonnal el is halkult, mint a megszeppent angyal.
-KAGOME!!! NE!!!!!!!!!-kiabált Inuyasha.
Azonnal odafutott kedveséhez. Az istennő arcáról némán folytak a könnycseppek. Kikerekedett szemekkel nézett hasára, majd a közeledő kedvesére. Kezeit hasára rakta, majd véres kezeire nézett, és zokogásban tört ki. Naraku teste már elporladt.
-A kisbabám…-csak ezt suttogta, amíg el nem ájult.

Két nap múlva:
Kagome ébredezett. Szemeit kinyitotta, és meglepetten vette észre, hogy Kaede anyó kunyhójában fekszik. Felült. Benézett a takarója alá. Észrevette, hogy hasa össze van varrva. Megtapintotta. Ekkor eszébe jutott minden. Naraku, a csata és a vég… Némán sírt. Sango és Miroku boldogan tartották kezükben a gyermeküket. Rájuk nézett. Mirokuék visszanéztek.
-Gratulálok…-mondta nekik halkan a miko.
Inuyasha, akit eddig észre sem vett, most erősen átölelte, és ezt suttogta neki:
-Tudom… tudom…

Teltek a napok. Hetek követték egymást. Ám feltűnt valaki…
Kikyo…

Folytatása következik!