2. fejezet: Visszaemlékezése

Kezeidet el nem érem már nem érzem bőröd bársonyát tekinteted még mindig bennem él őrzöm hasim szerelmedét. Kísért a csók, amely hozzád húz…

Sango és Miroku már nagyon aggódtak a fél szellem miatt. Inuyasha a földet bámulva gondolkodott annyi kérdése volt és csak Kagome tudta rá a válaszokat. Amikor meg érkezet a barátaihoz ők egyből letámadtak.

-          Inuyasha tényleg Kagome az nem egy alakváltó szellem? – Sango ideges volt tudni akarta az igazat úgy, mint Inuyasha

-          Igen, ő az nem fér hozzá semmi kétség.

-          Most mit fogsz tenni Inuyasha?- kérdezte Miroku

-          Nem tudom.

-          Ezt, hogy érted? Menj utána! – fakadt ki Sango

-           Sesshoumaruval van, és azt mondta, hogy nem tér vissza hozzánk.

-          Mond, hogy rosszul hallottam és nem a bátyáddal van.

-           

-          De Sango jó hallottad.

-          Akkor beszélj vele, lesd, meg vagy ilyesmi nem tudom, de vissza akarom kapni a barátnőm. – Sango elkezdett pityeregni

-          Az sem fog sikerülni.

-          Miért nem? – Sangonak már elege volt

-          Azért, mert Kagome kutya szellem. Félig. – tette hozzá Inuyasha

-          Akkor még sem káprázott a szemem. – mondta Miroku közben leült egy fának a gyökerére

Inuyasha kérdőn nézett. Nem kellet kérdeznie vagy mondania semmit Miroku bele kezdet a mondandójába.

-          Tudod, amikor eszméletlenek voltunk nem tudtuk mi történik körülöttünk.  Én kinyitottam a szemem, amikor egy erős lilás fény vette körül az egész erdőt.

Inuyasha csak nézett nem volt semmi reakciója. Nem vágott bele a szerzetes mondatában.

-          Röviden nem láttam sehol Kagomét, de hírtelen elapadt a fényforrás és egy női alak rajzolódott ki. Fekete hosszú haj és olyan színű kutya fülek és a kimonó is olyan színben pompázott. Naraku elmenekült, amikor meg látta őt. Kagome ránk nézett a szemei pirosan izzottak a szemei. Én azt hittem Naraku nincs ott, de tévedtem. Kagome elkezdett harcolni.  A vére a fáknak a leveleiről csöpögtek le és Narakué is. A végén mind ketten eltűntek a szemem elől. Ennyit tudok. Abban reménykedtem, hogy láz állom vagy meg sem történt, de be kell látnom, hogy tévedtem.

Inuyasha lelke összeomlott, hisz miatta történt mind ez, de eszébe jutott Kagome szavai.

-’’ Inuyasha nem lehetsz mindig velem.’’

Elővette Kagome piros kendőjét, és csak nézte, elővette azt a hajpántot és egy más mellé tette.

-          Mond Miroku. – szólalt meg hírtelen a hanyou

-          Igen?

-          Kagome kendője, hogy lett véres és, hogy került le a ruhájáról.

-          Arra én tudom a válasz. – Miroku helyett most Sango szólalt meg

-          Hallgatlak.

Sango összeszedte a gondolatait nem szívesen emlékezet vissza az eseményekre.

-          Nem csak Naraku ellen harcoltunk, hanem kisebb nagyobb szellemek ellen. Megsérültem de annyira, hogy dőlt a karomból a vér.  Kagome oda rohant hozzám levette a kendőjét azzal akarta elállítni a vérzés, de mi előtt hozzám ért volna. Egy szellem felsértette azt a kezét, amiben volt a szalag. Kilőtt egy nyilat megvédet minket még akkor is, amikor már alig állt a lábán.

 Minél jobban hallgatta a barátait annál nagyobb bűntudata lett a fiúnak.

-          Tudtam róla, hogy ön feláldozó és nagylelkű, de ősszintén szólva most ismerem be igazán. – Inuyasha hangja távolinak tűnt nem olyan volt mintha a barátainak mondaná

-          Inuyasha?

-          Jól vagyok! Nem tőlem kérne megkérdezni nem értem kéne, aggódni, ha nem Kagome miatt. Várjatok, az ékkő nem volt teljes, hogy tudta felhasználni?

-          Nem tudom azt már ne tőlem, kérdezd. – Miruko erre a kérdésre nem tudta a választ

-          Szerintem menjünk aludni, késő van. Holnap új nap és új remény. Majd akkor ki találunk valamit.

-          Rendben – nehézkesen de bele egyezet a fél szellem fiú

Eközben a vízesés közelében. Egy szellem két kis lány és egy hanyou pihent. Vagy még sem?

-          Kagome min gondolkozol? – kérdezte álmosan Asami

-          Te meg miért nem alszol?

-          A kérdésemre nem még egy kérdést szeretnék, hanem választ. Mi a baj? Olyan furán viselkedsz.

-          Te meg szemtelen vagy.

-          Miről beszélsz, van szemem.

-          Tudod, mire gondolok. Nem kell aggódnod csak egy-két emlék jutott eszembe.

-          Mik?

-          Amikor meg ismerte Inuyashát. Amikor majd nem megcsókolt a féltékenységi jelenetei.  Sok minden.

-          TE SZERELMES VAGY - hangsúlyozta minden egyes szavát a kis félig boszorkány

-          Ebbe ne szólj bele te ehhez kicsi vagy.

-          A szerelem nem korhatározott. Minden ki ugyanúgy szeret, nem kell hozzá idősnek lennem vagy okosnak az nem az ész, és a korhatározza, meg hanem a szív.

Kagome csak hallgatott tudta, hogy Asaminak igaza van és, hogy milyen fiatal és milyen bölcs dolgokat mond. Azt vette észre, hogy a kis hanyuo hozzá bújik, és úgy alszik el. Kagome cseppet sem bánta szerette a kislányt. Felnézett a csillagos égre és ez járt a fejében.

-          ’’ Holnap leszek 17 éves kíváncsi, vagyok, hogy valakinek az eszébe juttok-e?’’

Mivel mindenki aludt és Sesshoumaru nem volt ott. A csillagoknak megsúgta, hogy kitől várja, hogy felköszöntse.

-          Inuyasha. – mondta elhalóan

Az említett személy és ugyan ezt tette.

-          Kagome.

Inuyasha egész este forgolódott nem tudott aludni. Folyton Kagome járt a fejében és neki is a régi szép emlékek.