XXI. fejezet

The end

A lány pár óra múlva felébredt. Kinyitotta szemét, és egy alakot látott a tűz mellett ülni. Ahogy tisztult a kép, kirajzolódott teljes nagyságban.
-Inu… yasha…
-Kagome!-a hanyou most letelepedett szerelme mellé.
-Jól vagy?
-Ezt pont te kérdezed? Te feküdsz itt most sebekkel tele!-a szokásos hanghordozása még mindig megvolt.
Végignézett magán, felsőteste ruha nélküli volt, kötésekkel teli. Azt is észrevette, hogy Inuyasha ruhája több helyen is szakadozott volt.
-Köszönöm, hogy elláttad a sebem!
-Ugyan már!
-Inuyasha… megváltoztál! Olyan hideg vagy, mint akkor, amikor először találkoztunk!
-Mégis mit vársz tőlem? Négy éve nem láttalak! Azt se tudtam, hogy élsz-e még egyáltalán!
-Kérlek… Ne kiabálj!
Hangja nem olyan volt, mint annak idején, mikor ugyan ez előfordult köztük. Nem elkeseredett, hanem inkább elszánt.
-Te is megváltoztál!-mondta most már halkabban.
-Tudom… Mond… hogy sikerült döntened?
A félszellemet meglepte ez a kérdés, de tudta, hogy válaszolnia kell rá.
-Tudtam, hogyha nem választok, akkor mindkettőtöket elveszítelek.
Kagome rátette kezét a félszellemére.
-Ne haragudj! Én nem akartam ekkora szenvedést okozni neked, de nem volt más választásom!
-Éppenséggel lett volna.-kihúzta kezét a lányé alól.
-Értem…-mondta könnyes szemekkel, és nagy nehezen felállt.-Mégis igaza volt Kikyonak…-elindult a barlang kijárata felé.-Már nem szeretsz…-és ezzel már rugaszkodott volna el a földtől…
Ha két kéz ebben nem akadályozza meg. A meleg kezek a dereka köré fonódtak, megakadályozva távozását.
-Bocsáss meg!-Inuyasha szorosan magához ölelte.
A lány is viszonozta, és könnyekkel teli arcát a fiú vállára helyezte. Ott zokogott tovább.
-Nem akartalak megbántani! Ez az egész az én hibám! Nem kellett volna aznap Kikyo után mennem! Sajnálom! Meg tudsz nekem valaha is bocsátani?
-Már megtettem!-megcsókolták egymást.
Majd a csókból több lett. Lassan elterültek a barlang hideg padlóján, szenvedélyesen húzták le egymásról a különféle ruhadarabokat. Reggel amint Kagome felébredt, kezét kedvese izmos mellkasára akarta tenni, de csak a földet érintette. Erre hirtelen felült, fejét gyorsan kapkodva minden irányba, de nem találta Inuyashát. Teljesen magába roskadva húzta fel lábait arcához, átkarolva azokat. Kintről ágak törését hallotta, és már minden izma készenlétben volt egy esetleges védekezésre vagy támadásra. A hanyou belépett a barlangba.
-Jó reggelt! Mi a baj?
-Azt hittem, megint elhagytál!-futott a félszellem karjaiba, aki ettől hátraesett.
-Csak reggelit hoztam… De ha már így itt vagyunk…-karolta át a lány vékony derekát.
-Ne legyél telhetetlen! Mindent a maga idejében!-megcsókolta.
-Együnk, mert már éhes vagyok!
-Árulj el valamit! Te mikor nem vagy éhes?
-Amikor nem te készíted!
-Ne! Tegyél le!-kiabálta nevetve, sikítozva az istennő, mivel Inuyasha most felkapta, és elkezdett vele össze-vissza futkosni a barlangban.
-Hát ti meg…
A pár a bejárat felé tekintett, ahonnan két figyelő szempár meredt rájuk. Érdekes helyzet lehetett, mivel Kagome Inuyasha felsőjébe csavarva volt, a ruhák szanaszét voltak, Inuyasha pedig csupasz felsőtesttel. Sango és Miroku volt az.
-Öhm… Miroku… menjünk!-szólalt meg nagy nehezen Sango.
A szerzetes le sem tudta venni a szemét Kagome telt idomairól. Sangonak úgy kellett kirángatnia.
-Öltözzünk fel!-mondta Kagome, miután Inuyasha letette.
-Rendben!
Amint végeztek, behívták a másik párt.
-Reggelizzünk meg együtt!-jelentette ki Kagome.
Miután elfogyasztották a részüket, (Inuyasha persze mindenből tripla adagot evett) Kagome elmesélte nekik részletesen azt a négy évet, ami kiesett közös életükből.
-Hát… ennyi lenne!-fejezte be a mondandóját.
-De most már ugye itt maradsz velünk?-tudakolta Sango.
-Semmi pénzért sem hagynám ki!
-Ugye most már boldogok leszünk?-kérdezte Inuyasha.
-Örökkön örökké, édes!
Lágyan megcsókolták egymást, és élvezték azt, amit már négy éve nem éreztek: a boldogságot.

Folyt. köv.