VII. fejezet

A Gyilkos megmutatkozik

A félszellem zokogva tartotta kezeiben szerelme holttestét. Mégis bekövetkezett, amitől félt: Kagome nincs többé. Nem tudta elfogadni. Sosem fog belenyugodni. Miatta halt meg… Érte… Miért nem ő? Miért pont őt kellett a Halálnak elragadnia? Semmi mást nem akart jobban az életben, csak azt, hogy most a karjai között megmozduljon kedvese.
”Biztos csak megtréfált… Mindjárt felnevet, és az orrom alá dörgöli, hogy: „Bevetted!” Biztos így lesz!”
Kétségbeesett jókedvét most düh váltotta fel:
”Miért várakoztatsz ennyi ideig?”
Azt pedig újra mérhetetlen szomorúság:
”Miért haltál meg? Hiszen egy istennőt nem lehet csak úgy megölni! Miért nem védted meg magad, és miért nem hagytál engem meghalni? Miért nem húztál fel egy pajzsot, vagy hárítottad volna el a lövést? Ilyen könnyen kifekszel?”
Nem vette észre, de e szavakat hangosan mondta, és azt sem vette észre, hogy valaki figyeli, és hallgatja.
-Szánalmas vagy!
-Ki az?-kérdezte hirtelen, fejét felkapva.
-Az, aki megölte a szerelmedet.
Az ismeretlen előlépett egy fa mögül, a vállán egy nagy fegyvert tartott, ami füstölgött.
-Tudod, szokatlanul vörös volt a vére, habár ha belegondolok, nem mindennapi dolog megölni egy istennőt…
-Te mocsok…-hörögte, remegve a dühtől.
-Hoppá! Úgy látszik, elszóltam magam…
-Meghalsz!-tette le óvatosan a testet.
Érezte, hogy közel van az átváltozásához, mikor teljesen szellem lesz, de ez most végképp nem érdekelte. Csak meg akarta ölni az ellenséget… Megölni, megölni, megölni…
De az könnyedén félrelépett a kétségbeesett támadások elől.
-Még nem akarlak megölni, szenvedj még, mardosson a bűntudat!
-Én viszont végzek veled!-kiabálta.
-Nem hinném!
Ebben a pillanatban megjelent a fejük fölött egy helikopter, melynek kötéllétráját leengedte a pilóta. Amint az közelért a Gyilkoshoz, megragadta, majd a lógó utassal együtt az égbe emelkedett.
-Ne feledd, őt már nem hozhatod vissza!
A félszellem megpróbált a repülő gépezethez felugrani, de mindhiába.
”Nem! Nincs igaza! Visszahozlak, megígérem! Nem tudom, hogyan, de visszahozlak, Kagome!”
Óvatosan felvette az élettelen testet, olyan óvatosan, mintha egy törékeny porcelán babát tartana izmos karjai közt. Lendületet vett, elrugaszkodott, és már érezte is a hideg levegőt, amely az arcába csap. Fejében emlékek cikáztak.
”Ugyan így vittem a kezemben, és siettem, amikor majdnem elkésett az iskolából.”
Végül megérkezett. A lány otthonát most barátai, és az ő gyermekük lakták. Lassan kinyitotta az ajtót, és belépett rajta. Ezt meghallván Sango közeledett feléjük gyors léptekkel.
-Sajnálom, nem tudtunk elmenni, Nashizo belázasodott, és…-ám ő is csak ekkor vette észre legjobb barátnője holttestét Inuyashanál.
-Kérlek, mond hogy nem…-suttogta sírva.
-Mi az? Á, itt vagy Inuyasha? Hogy sikerült…-ő is feleszmélt.
-Kagome…-mondta hangtalanul.
A lány testéből még mindig csöpögött a vér. Borzasztó látványt nyújtottak így ketten.
-Mi történt Keresztanyuval?-kérdezte egy vékonyka hang, ami Nashizotól jött.
-Miroku, vidd fel!-kiabálta kétségbeesetten Sango.
-Gyere kicsim, te beteg vagy, ágyban a helyed.-hangzott Miroku rekedtes hangja, amint kislányához szólt.
Miután becsukódott az ajtó a két ember mögött, a hanyou megszólalt.
-Megtámadtak minket, és Kagome engem próbált megvédeni…-foglalta össze röviden a történteket.
Letette szerelme testét.
-Helyezzétek biztonságba.
-De Inuyasha! Meghalt… Nem kellene eltemetnünk?-kérdezte elcsukló hangon a szellemirtó.
-Nem. Vissza fogom hozni.
A Csontok Kútja felé vette irányt, majd odaérve bele is vetette magát.

Eközben Nashizo gyerekszobájában:
-Mi baja Keresztanyunak?
-Semmi, kislányom, semmi.
-Nem igaz, apa!
-Csak megsérült.
-És meg fog gyógyulni?
-Persze kicsim.-felelte a szerzetes, mivel nem volt szíve megmondani a rettentő igazságot gyermekének.