XVII. fejezet

Após a vő ellen

-Inuyasha! Mi történt?-futott anyuka a párhoz.
Tony kőkeményen állt. Öltönyben volt, mint mindig, és halál komoly arcot vágott.
”Ez az ipse lenne az a híres-hírhedt Inuyasha? Annyira erős, hogy nem tudja megvédeni Kagomét?”
-Kérem, lássa el a sebeit!-mondta Inuyasha.
-Tedd le az ágyra!
Ekkor a hanyou észrevette a férfit a nappaliban. Nem tudta, ki az, de azt igen, hogy nem néz rá jó szemmel.
-Te lennél Inuyasha?-szegezte neki a kérdést, a szokásos farkasszem-nézés után.
-Igen, én vagyok.-felelte.

-Én Kagome apja vagyok, Tony.
-Örvendek.-mondta, de egyáltalán nem úgy volt, mint a szokásos bemutatkozásnál.
Nem vigyorogtak egymásra idétlenül, nem rázogatták a másik kezét. Csak álltak töretlenül, és nézték egymást.
-Nem tudsz vigyázni a lányomra?
-De igen.
-Nem úgy látszik.
-Ne sértegessen! Maga nem ismeri Kagomét!
-Már hogy ne ismerném?! Ő a lányom!
-Az még nem azt jelenti, hogy tudja, hogy viselkedik bizonyos esetekben, és miket szokott cselekedni!-közeledtek egymáshoz.
-De tudom! Ne vádolj ilyen sületlenségekkel!
-Igazán? Csak ebbe a pár évbe látta, és ismeri közelebbről! Nem tudhatja, hogyan tartja magát harci helyzetekben, hogy milyen vakmerő, forróvérű! Én már tapasztaltam! És nálam senki más nem ismeri jobban!
-Dugulj be!-és behúzott egyet a hanyounak.
Ő letörölte a vért a szája sarkából, és ezt felelte:
-Ha maga így akarja… De ha van olyan dolog, amiben nem győzhet le, akkor az a harc!-és gyomorszájon ütötte.
-Hé, fiúk! Ne a konyhába! Még mindent leromboltok!
-Javaslom, menjünk ki!-szólt Tony.
Szépen lassan kivánszorogtak. Anyuka bent maradt ápolni a lányát. Borogatást tett a homlokára, bekötözte sebeit. Az istennő lassan ébredezett.
-Mi ez a zaj?-kérdezte kómásan.
-Apád és Inuyasha verekednek.
-Apa és Inuyasha?!-gyorsan felült.-Miért?!
-Volt egy kis szócsatájuk…
-Mióta?
-Már kb. negyed órája.
-Jézusom!-kipattant az ágyból, és egy szál bugyiba és melltartóba kifutott.
(Na már most, azért volt ilyen „lengén” felöltözve, mert az anyja levetkőztette, hogy el tudja látni a sérüléseit.) Gyorsan kettejük közé futott, két irányba kinyújtotta két kezét, és egy széllökéssel szétválasztotta őket.
-Mi a fene ütött belétek?!
-Kagome!-mondták egyszerre.
-Azt kérdeztem, mi van veletek?! Miért verekedtek?! Meg tudjátok mondani nekem?!
-Azt mondja, többet tud rólad, mint én!-háborgott a hanyou.
-Jaj…-sóhajtott.
-Mert így is van!
-Ti miattam ütköztetek össze?-már sokkal nyugodtabban beszélt.
-Hát… Tulajdonképpen…
-Igen…-fejezte be helyettük a lány.-Idefigyeljetek! Fejezzétek be! Nem kell mindjárt egymás torkának esni!-megint sóhajtott.
Fájt a feje. Túl gyorsan kelt fel, és ez a félreértés az apja és szerelme között… Karját fejéhez emelte.
-Azt állította, hogy nem tudok vigyázni rád!-mondta tovább a félszellem.
-Mert ez így is van!
-Na, te fogd be!-és kislisszant Kagome elől.
-Ne!
Elteleportált, és tökéletesen manikűrözött kezeit Inuyasha mellkasára tette.
-Elég legyen! Nekem egyáltalán nem hiányzik, hogy MIATTAM veszekedjetek!
-Kagome… Jól vagy?-kérdezte letekintve a mikora.
-Igen, jól va…-de nem tudta befejezni, mivel összeesett Inuyasha karjaiban.
 -Nem, nem vagy jól! Gyere, visszaviszlek!-felkapta, és bevitte a házba.
Tony csak meredten állt, és azon tűnődött, mekkora hibát követett el… Miért akart útjukba állni...?