Régi jó ismerősök

                                                 11. Rész: Vissza az életbe!                    By: Kanako

- Legyőzte! Vége a háborúnak! –Ujjongtak a vadászok.

Inuyasha:- Vége? Meghalt?

Kalaido:- Úgy néz ki…

A mágusok feloszlatták a pajzsot. A tűzmágus leszállt. Alakja homályossá vált.

Fekete mágus:- Eltűnik…

Mielőtt eltűnt volna, még mondott valamit:

- Inuyasha! Köszönöm a segítséget! Nélküled nem ment volna! Majd kérj valamit cserébe, rendben? –És köddé vált.

Inuyasha:- Rendben…

Miután ’húga’ távozott, a fekete mágus elindult, lassan, csendben Drakon felé. Drakon előtt feküdt az ékkődarab; felvette. Aztán Drakon kezét érezte a bokáján:

- Add… Add ide… Szükségem van rá… -Dadogta.

A fekete mágus nem szólt semmit, csak ridegen a szemébe nézett, és egy jó nagyot belerúgott.

Kagome:- Tudjátok mit? Most Sesshomarura emlékeztet.

Kaleo:- Igen, mert a fekete mágusok a föld leggonoszabb és legkegyetlenebb lényei közé tartoznak.

Drakon hörgött a rúgástól, majd a mágus kinyújtotta felé a kezét. A majdnem halott egyed megrémült:

- Ne! Ne tedd! Kérlek! Kegyelmezz meg nekem! Te túl jó vagy! Nem tudod megtenni!

- Fogadjunk?- Szólt a mágus- Elpusztítalak örökre, te szánalmas patkány! Búcsúzz el szépen!

Drakon:- Ne! Ne tedd ezt! Ne!

Fekete mágus:- Itt vége van históriádnak!/ Most örök börtönödbe zárlak!/ Tenyerembe!

Abban a pillanatban Drakon teste egy lilás-fekete aurát kapott, majd a fekete asszony tenyerébe szivárgott. Az kinyitotta a kezét, és csak egy fekete gömböt lehetett ott látni.

Miroku:- Az ott Drakon? Vajon mit kezd most vele?

Alig, hogy Miroku ezt kimondta, a nő összeroppantotta a gömböt, ami tüstént porrá lett. Ezután belemarkolt a levegőbe, és Naraku hangját lehetett hallani.

Shippo:- Naraku? De hogyan?

Kaleo:- Telepátia…

Fekete mágus:- Naraku! Megbánod, hogy beleavatkoztál!- Belevágott keresztben a levegőbe- Ezt a sebet örökké hordozni fogod keserves kínok közt, és újonnan létrehozott testeden is megjelenik majd! Átok rád, Naraku! –Elernyedt az ökle, és a telepatikus kapcsolat megszűnt.

- Most van vége –Fordult hátra, majd ő is eltűnt. A fehér mágus nagy lélegzetet vett:

- Most én jövök!

Felszállt a felhők közé, majd széttárta a karjait:

- Fényes nap! Süss le újra ránk!/ Nőjetek, növények és fák!/ Sebektől már ne tartsatok./ Ébredjetek, áldozatok!/ Egy mágus könnye értékes,/ Bár ereje sajnos véges./ Bajtársaim, szeretteim!/ Értetek hullnak könnyeim!/ Szűnj meg, káosz!

Ezután az igeszóró könnyezni kezdett. Könnyei kristályokká váltak, és a szél minden irányába szétrepültek. Egyet kapott Jakeru, egyet Kahn, és a többiből kitellett a halott falusiakra, csak éppen Sesshomarura nem. Aki kapott a könnyekből, az feltámadt halottaiból, és teljesen felépült. Inuyasháék sebei úgy-ahogy begyógyultak, csak pár karcolást kivéve. A tisztás újra a régi lett, a falu magától felépült. A mágus leszállt a földre, majd odament a többiekhez.

Jun:- Úrnőm! Jól vagy?

(Fehér mágus) Miya:- Igen, ne aggódj! Bocsássatok meg, hogy nem tudtalak teljesen meggyógyítani titeket, de fogytán az erőm.

Kagome:- Semmi gond. Innen már boldogulunk mi is.

Miya:- Ennek örülök…-Hirtelen rémült arcot vágott- Sesshomaru…

Odaszaladt hozzá, megnézte, majd sírni kezdett:­

- Miért vagy még halott? Miért? Nem jutott neked könny? Még mindig ez a vírus…

Sesshomaru bőre alatt még mindig ott lüktetett Drakon magja. Miya megmarkolta, és egyszerűen kiszakította onnan. Szép látvány lehetett… Aztán tovább vizsgálta a testét.

Miya:- A köztes világban van. Ha jutott is volna neki a kristályomból, akkor sem tért volna vissza…

Inuyasha:- Most mi lesz vele?

Miya nem szólt, csak Sess fölé hajolt, és megcsókolta.

Miroku eltakarta Shippo szemeit:

- Ezt most miért csinálja?

- Nem hallottál még a fehér mágus csókjáról?- Mondta Jakeru, ki most tápászkodott fel fektéből.

Miroku:- Miért? Mi fog történni?

Jakeru:- Ha szerencséje van, és Sesshomaru tiszta szívéből szereti őt, feltámad halottaiból. Ha jobb neki a köztes világban, akkor soha nem jön vissza.

Shippo:- Milyen volt meghalni?

Jakeru:- Nem volt rossz érzés… De a fentiek az árnyvilágba akartak küldeni! Mint vándorló lelket! De jó, hogy élek!

Eközben Sesshomaru a köztes világban nagyon boldogan élte második életét. Olyan élet volt, ahol nem történt meg ez a félreértés közte és Miya közt, és boldogan élhettek együtt.  Éppen a megtartandó esküvőjük előző napja volt, és a kutyaszellem megvette a jeggyűrűket. De akkor hirtelen sötét lett, és megjelent Miya:

- Sesshomaru!

Sesshomaru:- Miya? Mit tettél? Miért vagy itt?

Miya:- Érted jöttem! Fel kell támadnod!

Sesshomaru:- Nem kell! Jól megvagyok itt! Boldogan élhetek minden kínzó emlék nélkül. Holnap lesz az esküvőm! Nem megyek sehová!

Miya:- Sesshomaru! Ez mind csak illúzió! Egy szép álom, hazugság! Fel kell ébredned!

Sesshomaru:- De én… Nem hagyhatom itt a menyasszonyom!

Miya:- Ő valójában nem létezik! Én vagyok az igazi, és… szükségem van rád! Nélküled nem létezem! Kérlek, gyere velem!- Nyújtotta a kezét.

Sesshomaru elindult felé, de hallott egy hangot, ami a nevén szólította. Az itteni Miya volt az:

- Sesshomaru! Itt hagysz? Már nem szeretsz engem?

Sesshomaru visszafordult, de az igazi Miya megfogta a kezét:

- Velem kell jönnöd, ha élni akarsz! Kérlek, élj tovább!

Sesshomaru az álombeli jövendőbelijéhez fordult:

- Bocsáss meg, szerelmem, de ez nem az én világom! Mennem kell!

Mert ezt kimondta, megnyílt egy kapu és ők kisétáltak rajta. A való világban Sesshomaru testébe visszatért az élet. Miya, utolsó erejét elhasználva, lehullott a földre, Sessy mellé.

Jakeru:- Ne, Miya! Miért tetted? Lehet, hogy örökre elalszol!

Inuyasha:- Hogy mi?

Kagome:- Ne, az rettenetes lenne! Most, hogy visszahozta Sesshomarut, ne hagyja csak úgy faképnél!

Kahn felkelt:- Úgy van! Ha én már nem is, legalább ők legyenek boldogok! Gyerünk, emberek! Menjünk vissza a faluba!