4. fejezet

Kagome nem mert bemenni a kunyhóba, mert félt attól, hogy valaki észrevenné, hogy sír és akkor minden kiderülne. Leült egy közeli padra és a holdat nézte. „Jaj Inuyasha, miért kellett ennek így végződnie? Miért?” Még mindig szipogott egy picit, amikor egy kéz megfogta a vállát.

- Pszt! Ne kiabálj! – súgta a hang a fülébe – Állj fel és gyere velem Kagome!

- De… te meg ki vagy?

- Az nem érdekes. Láttam, hogy sírsz, ezért követtelek, hogy magammal vihesselek, és boldoggá tegyelek – az ismeretlen még mindig Kagome fülébe suttogott és nem mutatta meg az arcát.

- Kérem, ne tegyél velem semmi rosszat! SE… - ekkor a szájára tapasztotta az idegen a kezét.

- Pszt!!!!! Mondtam, hogy ne kiabálj. Most pedig velem jössz. Ha akarod, ha nem.

Kagome nagyon meg volt rémülve, hogy bántani fogják. Mikor egy vízeséshez értek megálltak.

- Emlékszel? – kérdezte az ismeretlen – Milyen rég nem láttuk egymást – szembe fordult Kagoméval – Nagyon gyönyörű nő vált belőled, még mindig nem akarsz az asszonyom lenni?

- Micsoda?! Én a te asszonyod? Soha életemben nem láttalak, és azt akarod, hogy az asszonyod legyek? – egy hatalmas pofont kevert le a férfinek. – De ez a hely nagyon szép.

- Áúúú! Nem lehet, hogy elfelejtettél. Engem senki sem felejthet el. Az igaz, hogy nem vagyok már olyan gyors, mint az ékkövekkel, de a nevem még most is közismert.

- Bocsika, de akkor sem emlékszem rád – Kagome kicsit gúnyosan vigyorgott.

- KAGOME, ÉN VAGYOK AZ KOUGA!!!!!!!!!!!!!!

- Kouga… nem, nem ismerős. De már hallottam rólad. Én védtelek meg állítólag mindig Inuyashától.

- Igen. Az a bolhafészek nem érdemel meg téged! Legyél a feleségem, és mindent megkapsz, amit csak akarsz. Felejtsd el azt a kutyát! Úgy tudom, most valami papnővel él együtt. De mi ez az emlékezetkiesés?

- Sajnos nem emlékszem semmire sem abból, amikor itt voltam évekkel ezelőtt. Csak a történetünket ismerem… - Kagome közelebb hajolt a farkashoz és megcsókolta. – Cssss! Ne mondj semmit!…

Kouga közelebb húzta magához, és szenvedélyes csókolózásba kezdtek. Óvatosan bevitte magával a vízesés mögötti barlangba, ahol Kouga otthona volt. Lefektette az ágyra és elkezdte lassan levetkőztetni. Folyamatosan csókolta a lányt. Kagome is kibújtatta Kougát a ruhájából. Az éjszaka további részében egy percet sem aludtak. Érezték, hogy ez a csoda, ami történik velük, csak az övék, és nem akarták, hogy valaha is véget érjen, vagy bármi megzavarja őket.

A hajnal egymás karjaiban köszöntötte őket. „Miért nem Inuyasha karjaiban fekszek? Kit akarok becsapni? A saját érzéseim elöl menekülök, de nem tudom a szívemet becsapni. De Kikyo ellenem uszítja őt, ezért lehetetlen feladatnak tűnik, hogy ismét meglágyítsam a szívét. Inuyasha, egyetlen szerelmem, miért kegyetlen a sors ennyire?” Kagome fejében az elmúlt éj történéseinek gondolatai keringtek.

- Nekem lassan mennem kell, a többiek idegesek lesznek, ha megint eltűnök. Ma még sok szellemmel kell szembe néznünk – Kagome felkelt, felöltözött és egy csókkal búcsúzott Kougától.

- Ne menj el! Most már az én feleségem vagy. Nem kell azt tenned, amit más követel. Én megadok mindent, amire szükséged van.

- De el kell mennem. Ez az éjszaka nem jelenti azt, hogy az asszonyod vagyok. Még sokat kell udvarolnod, hogy biztosan igent mondjak.

- Akkor menj. De akkor is az enyém leszel! – Kouga kicsit mogorván nézett, majd, visszavitte Kagomét a faluba.

Érezte, hogy a lány nincs tisztában az érzéseivel és ő most még jobban összezavarta. „Még mindig Inuyashát szereti… Pedig én ezerszer jobb vagyok nála!”

- Már megint egész éjszaka nem voltál itthon. Hova a csudába tűnsz el éjszakánként Kagome? – szegezte neki a kérdést Sango, amikor betoppant az ajtón.

- Én… izé, én csak… - Érezte, nem bírja tovább magában tartani a nagy titkot. – Hjaj Sango! Teljesen összezavarodtam és összetört a szívem! Nem tudom, hogy mit tegyek. Kétségek közt gyötrődök, és ezt nem bírom!

- Tudom, hogy találkozgatsz Inuyashával.

- Mi?! De… de mégis ho-ho-honnan?

- Kirarát utánad küldtem egyik éjjel, hogy végre megtudjuk, hogy miért tűnsz el éjszakánként. Nagyon aggódunk miattad. Kikyo ugye nem tud még róla? Eléggé féltékeny típus, ha megtudná…

Kagome elsírta magát.

-… Tehát már tudja. Mit tett veled? – Sango megfogta Kagome kezét – Nem bántott? Ugye nem bántott?!

- Nem bántott? Miatta tört össze Inuyasha és az én szívem is! Egyébként nem tett mást. Utána visszajöttem, de nem maradtam sokáig. Találkoztam Kougával és vele voltam az éj hátra levő részében. Nem esett semmi bajom. Nem kellett volna aggódnotok – Kagome letörölte a könnyeit – Bocsáss meg, el akarok menni fürdeni, te nem jössz?

- Rendben, csak Miroku meg ne tudja. Még képes lenne utánunk osonni – ezen jót nevettek, majd elindultak a patakhoz.

Megfürödtek, és közben elbeszélték az összes bajukat. Kagome elmesélte, hogy a jelenében épp ápolónak készül, és nem tudja, mi legyen Houjouval. Szakítson vele vagy se? Sango is megosztotta Mirokuval kapcsolatos kételyeit, és ezen jókat mulattak. Elmesélte, hogy a két gyermeke mennyire hiányzik, és még szeretnének 2-3 lurkót. Mostanság viszont nincs idejük a családbővítésre, hiszen a szellemek visszaszorítása sokkal előbbre való.

- Hallottad? – Kagome egyetlen törülközőbe csavarva állt és a bokrokat fürkészte.

- Hjaj, Miroku, ha te vagy az, azonnal gyere ki a bokrok közül!!!!!!!!!

- De, hogy vettetek észre, mikor meg se mukkantam? – lépett elő a szerzetes.

Sango odalépett hozzá és egy hatalmas pofont kevert le neki.

- Mégis mit képzelsz? Már ezerszer megmondtam, nem szeretem, ha leskelődsz utánam! Főleg, hogy most nem vagyok egyedül – Kagomére pillantott, majd ismét Mirokura – Honnan tudtad, hogy itt vagyunk, és mióta ülsz itt?

- Tudtam, mert nem láttam sehol a törülközőt és a szappant. Nem tudom, hogy mennyi ideje ülök itt, kb. fél órája.

- Te, te disznó!!!!! - Sango még egy pofont lekevert neki és belökte a patakba, és utána dobta a szappant. – Nesze itt a szappan, fürödj meg! – Ezután sarkon fordult és elment Kagoméval.