18. Fejezet: Rajzás

A pókalakú ködfelhő lassan és kegyetlenül tisztulni kezdett,
majd a lobogó és tekergő fátyol fojtogató rejteke mögül
alakok vetkőztek ki. Kagura unottan nézett le a tollpihéről,
majd tekintetét utálatosan és gyűlülködve rabtartóihoz
szegezte. Naraku alattomos teste mindenkiből erős
viszolygást váltott ki, ahogy vörös, önelégült szemeivel a
csapatra meredt. Csápjai unottan megfodorták a levegőt.
Mellette Hakudushi tűnt fel, majd Kanna, ki üres, semmi
szemeivel meredt le Inuyasháékra. Naraku szája nagyképű
mosolyra húzódott, majd arogáns ajkai mögül utálatos, víg
kacaj tört elő.
-NARAKU!-üvöltött fel Inuyasha-ITT A FŐMOCSOK IS!
-Inuyasha...-sziszegte Naraku.
Hirtelen a levegőt megrázta a férgek éhes acsargása. Naraku
mosolyogva a sötét átjáró fele ereszkedett. Miroku arca
eltorzult a féktelen düh miatt:
-Hát persze, te adtad oda Ashkának a talárt. Miután Kaguyát
legyőtük és te elmenekültél a széttört tükör segítségével a
talár is veled ment és ekkor megszerezted egy darabját!
-Így igaz, semmit sem tagadok...
-Miért?-ráncosodtak el Sango szemei-Ashka bosszúból a
földdel akarta eggyé tenni a világot azzal, hogy szabadon
akarta engedni ezeket a bestiákat. Te is ezt akarod?
-Mi hasznom lenne a világ pusztulásával? Ha elpusztulna
minden, min uralkodnék?
-Akkor mit akarsz? Felhsználtad ashkát. Mint mindig, másokat
használsz hogy elérhesd a céljaidat. Ki vele, mi a
terved?-üvöltötte Inuyasha.
-Semmi akadálya, hogy beavassalak titeket a terveimbe,
hiszen hamarosan úgyis meghaltok...-azzal csápjaival
elkezdte szétfeszíteni a kaput, mely mögül a férgek sipítása
ömlött elő.
-Mit csinálsz? Ha kiengede őket, nincs az az erő, ami
megállítsa őket!-rémült meg Kagome.
-Ostobák. A férgek hihetetlen, minden képzeletet felülmúló
erővel rendelkeznek. Mindent felzabálnak, legfőképp az
energiát. Ennél fogva olyan eszméletlenül óriási energia
halmozódott fel bennük, ami legyőzhetetlenné teszi őket.
-Értem már...-suttogta a lány.
-Naraku magába akarja olvasztani a férgeket, hogy elnyerje
ezt a gigantikus erőt!-üvöltött fel Sango.
-Így igaz...Ha ezt megteszem, megállíthatatlan
leszek...Fogalmazzuk pontosan... Már megtettem...-azzal
gonosz árny borította el tekintetét.
A csáp játékos könnyedséggel feszítette szét a feketén
derengő átjárót, melyből az elfojtott üvöltés olyan
eszméletlenül eleven és erőteljes hullámként robbant elő,
hogy Inuyashának be kellett fogia a füleit, hogy ne hallja.
Naraku képére elégedett mosoly ült ki, miközben tekintetén
gonoszul cikáztak az isteni fények. Az idegesítő csámcsogás
lassan halkulni kezdett, majd hirtelen szertefoszlott, amint
a férgek sipítozva eltűntek Naraku testében. A gonosz
elégedetten megfordult, majd kezeire pillantott, mik
sisteregni kezdtek a minden képzeletet felülmúló erő miatt,
mely testében áramlott szét és járta át egész lényét. Naraku
körül lilás aura kezdett fényleni, mely romlottan ragyogott
és festett a csapat képére döbbenetet és fagyos borzongást.
Kagura szemei derengeni kezdtek az ijedségtől. Naraku teste
egyre nagyobbodni kezdett, az egekig szökve, mintha a
mennyet akarta volna porrá zúzni, miközben a belőle sugárzó
energia felperzselte a füvet. Inuyasha erre nem számított.
Szemei kigubadtak a leírhatatlan borzalomtól, amint Naraku
vörösen ragyogó tekintetével hunyorogva rámeredt, majd
visszhangzó, a mindenséget elborító hangjával elnevette magát:
-Nocsak Inuyasha, de összezsugorodtál...Vagy én nőttem meg?
Miroku készült szabadjára engedni a szelet, de a félszellem
megfogta a kezét és gúnyos vigyor kíséretében a felhők
függönyéből mosolygó Narakura tekintett:
-Lehet hogy nagyobb lettél, de ugyanolyan mocsok vagy.
-Nagy a szád, ahhoz képest hogy milyen kis hangya vagy.
Összemorzsollak a kisujjammal.
-Inuyahsa, mit csinálsz?-hebegte Miroku.
-Bízz bennem...-suttogta a félszellem.
Naraku elégedetten nevetett, majd nyugodt hanggal
elkiáltotta magát:
-Már nem vagyok félszellem és szellem se...Maga az erő vagyok!!!
-Igazán?-üvöltött fel gúnyosan Inuyasha-Nagyon elszámítottad
magad!
-Nem fogsz sokáig lábatlankodni előttem Inuyasha. Régen
várok erre...-azzal egyik kezét kinyújtotta, mely suhogva a
föld fele ereszkedett, kitárva az ujjait, melyekkel kisebb
forgószelet kavart, hogy a földbe és azon túlra tiporja a fiút.
-INUUUUUUUYAAAASHAAAAAA!!!!!!!!-sikította Kagome.
Naraku keze hirtelen megállt a levegőben. Szemeire furcsa
árny borult amint ujjaira nézett, mik parázslani kezdtek,
majd furcsa, égető bizsergés járta át őket. Inuyasha
megvetően hunyorogni kezdett:
-Naraku...Valamit elfelejtettél. Ezek mindent
megesznek...MINDENT!!!!!
Hirtelen Naraku keze sorvadni kezdett. A bőre sercegve
füstölgött, húsa pedig hatalmas cseppekben fojdogálni
kezdett, miközben a levegőt egyre erősödő hang töltötte be.
Csámcsogás hangja...
Naraku arcára meglepettség ült ki, amint elkerekedett
szemeiben vörös pupillája fájdalmasan összezsugorodott és
ijedt, ráncos szájából kíntól hullámzó hörgés ömlött kifele.
Kagura arcára halvány mosoly burjánzott fel, míg Hakudushi
sápadni kezdett a váratlan fordulat miatt. A foszladó és égő
kéz görcsösen megrándult, amint bugyogni kezdett, mintha
valami ki akart volna törni belőle, majd keserű verejtékkel
együtt vér is pöttyözni kezdte, mely forrón végigcsorgott
rajta. Az éhes csámcsogás erősödött. Naraku arcán a
meglepettséget a féktelen düh váltotta fel, amint
rápilantott elhaló kezére, mely kezdett elfogyni. Szemei
újra elkerekedtek a fájdalom miatt, majd a sötét tekintet
lecsorgott róla és megint felvillant szemein a meglepettség
és nem a fájdalom. A nyakán lyuk kezdett dagadni, mely
hirtelen szétrobbant, belőle pedig férgek rajzottak elő,
mely elkezdték felemészteni belsejét.
Kagome rémülten nézte az eseményeket.
A borzalmas lények mohón rávetették magát Narakura, kinek
teste zsugorodni kezdett. Kezét nyakához csapta, mire abból
is előtörték a sipítozó férgek, mik ragyássá téve a testét,
eleven kezdték el felzabálni. Naraku szemei megakadtak, majd
testére pillantottak, mely cafatokká kezdett szétomlani.
Húsos szalagokká, melyek mögül rajzottak elő a vérszomjas
férgek. Naraku döbbenten maga mellé nézett. Az acsargó
lények most a fejét vették célba, hogy darabokra szaggassák
arcát. A férfi védőpajzsot vont maga köré. A férgek mohón
estek neki a buroknak felemésztve azt is. Hakudushi és Kanna
köddé vált. Naraku még utoljára az elégedett Inuyashára
tekintett dühtől torz szemeivel, majd gomolygó köddé
változva elillant a lények elől. Kagura dühösen morogni kezdett:
-Az átkozott...Nélkülem ment el?
Kagome ijedten az elégedett fiúra tekintett:
-Ne örülj. Nézd!!!!!
A hullámzó férgek azonnal kiszemlélték a következő
felzabálni való dolgot: egy falut. Szabályos, éhes alakzatba
tömörülve gomolyogva megindultak, mint egyetlen, éhes bestia.
-Meg kell állítanunk őket!-suttogta Sango.
-De hogyan? Megállíthatatlanok!-kiáltott fel Kagome.
-Nézzétek...-mutatott Miroku az összezsugorodó, derengő kapu
fele-Még nyitva van. Ha valahogy vissz tudnánk csalni őket a
kapuba le tudnánk győzni őket!
-Mégis mivel? Nem láttátok hogy hogy elintézték Narakut?
Semmi kedvem sincs ilyen sorsra jutni, én nem leszek
csali!-morogta Inuyasha.
-Ezek felzabálnak minden energiát...
-Hát persze, a Szélborda!
Inuyasha a magasba csapta a kardot, melyből megváltó
csodaként előrobbant a mennyei fény. A vibráló fényesség
irányába fordult néhány féreg az éhes, rajzó falkából, és
pillanatok alatt, mohón felzabálták a sercegő energiát, de
nem érdekelte a többit.
-A francba. Nem elég nagy az energia!-üvöltött fel Inuyasha.

-Mami, nézd...egy felhő...-mutatta egy kisfiú a mellette
álló nőnek.
A kiéhezett acsargás hallatára az emberek arcára sápadt
pánik terült szét.

-Próbáld meg újra Inuyasha a kapu fele. -suttogta Kagome-Ez
az utolsó nyílvesszőm. Tudom hogy sikerülni fog.
-Kagome...
-Kérlek, bízz bennem.
A fiú mosolyogva bólintott, majd újra a magasba csapta a
kardját.

A fekete, hullámzó felhő terebélyesedni kezdett egyetlen,
óriási szájat formálva...

-MENJ!!!!!!!!!!-üvöltötte Kagome, amint kilőtte a nyilat,
mely eggyé vált a lobogó Szélbordával.
Néhány húskupac érdelkődően a hatalmas, sistergő fényoszlop
irányába tekintett, de aztán acsarogva újra a falu fele
vették az irányt.
-Nem sikerült!-sikoltott fel elkeseredetten a lány.
Hirtelen egy újabb, fényes csík ugrott bele a tekergő
fényviharba, mely még jobban meghízlalta. Inuyasha döbbenten
megfordult:
-Kikyou...
Sziszegő, ragyogó pengék hulláma is csatlakozott a
Szélbordához, mire Kagome kétségbeesetten a lábába
kapaszkodó Shippoura üvöltött:
-Shippou!
-Nem!
-De igen!
-Nem!
-Csináld már, meg tudod tenni!
-Félek!
-Mindannyian félünk. Kérlek!
-Még csak egy kölyök vagyok...
-Nem hinném hogy ez érdekli a férgeket!
A kis róka elszántan előreugrott és remegve elkiáltotta magát:
-RÓKATŰŰŰŰŰŰŰŰŰZ!!!!!!!!!!
Hirtelen megtelt...A ragyogó fényesség hatalmasra hízott,
elborítva a környéket és elsorvasztva az árnyakat, mire éhes
és mohó acsargás rázta meg, majd nyomta el a gigantikus
energiavihar sistergését. Az éhes csámcsogás egyre
erősödött, majd hirtelen halkulni kezdett, végül elcsuklott.
Inuyasha szemei előtt néhány pillanatig táncoló fénykarikák
gomolyogtak. A mennyei, égető fény zuhatagában megpillantott
egy kecses, lobogó tárgyat, mely a föld fele ereszkedett. A
Mennyek Madártoll Talárja volt az...
A csapatból a féktelen örömujjongás robaja tört elő:
-MEGCSINÁLTUK!!!!!!!!!!
-MEGCSINÁLTAD SHIPPOU!!!!!!!!!
-Hát persze, nélkülem nem sikerült volna.
Inuyasha tekintetét a sűrű fele kapta, de már nem látta
Kikyout, de megpillantotta a büszke, mégis komor Kagurát, ki
még utoljára egy furcsa tekintettel feléje bámult, majd
Naraku utá repült és eltűnt a felhők hajai közt...

Folytatása következik...